"A buszmegállóban eszembe jutott, hogy a sok várakozó mind azt kagylózza, hogy micsoda hülyeségeket beszél. Mert mondok valamit, persze a szokásos kétlábonjáró módon problémát oldok meg, amiből mostanában tényleg kurva sok van, még Taky is megjegyezte, hogy nem kell ilyen komolyan venni a dolgokat, haha, könnyen beszél, én sem venném olyan komolyan a dolgokat, miután hazajöttem a velencei karneválról és úgy találkoznék a fiaimmal, akik kéthetente egyszer vannak nálam, szóval szerintem igenis komolyan kell venni bizonyos dolgokat a megoldás érdekében...

Mert nagyon nem szeretném majd évek múlva azt mondani, hogy "máshogy kellett volna csinálni, de most már nem lehet szinte semmit tenni", és hát mondhatjuk, hogy semmi sem olyan fontos, hogy megérje folyton a témával foglalkozni, de én még csak most tanulok jó anya lenni, mert ha van, amit nem szeretnék elrontani, az két másik ember élete. Körülöttem csak elrontott életeket látok, olyan anyákat, akik nem gondolkodtak időben, vagy nem bírtak elég energiát beletenni, mert valahogy minden más fontosabb volt, de én most már elajándékoztam a tévét, és esténként befekszem a fiúk közé beszélgetni, hogy bármit, de tényleg bármit kérdezhessenek, és nem sajnálom a fáradtságot arra, hogy mindent részletesen elmagyarázzak, hogy ők is megértsék az életet. Nekem senki sem magyarázta el, senki sem akart velem lenni, értem tenni, engem nevelni. Azt mondják, hogy a gyerek a példából tanul. Hát én vagy csukva tartottam a szemem, vagy buta voltam bármit is látni, és persze beszippantottam a környezetem jeleit, de sosem gondolkodtam rajtuk annyira, hogy bármit is átlássak. Csak érzéseim voltak a dolgokról, gondoltaim nem. Ezért kellett nekem harmincévesen új, most már átgondolt életet kezdeni. Szerencsés vagyok, hogy még időben jött a változás, hogy volt merszem hamar lépni, mert a gyerekek még kicsik, még nem rontottam el semmit véglegesen.

... meg akarom beszélni, Porcika hallgat, láthatóan tényleg figyel, majd megszólal: mondja, maga litván? Elhallgatok, legszívesebben lepofoznám, mert nem lehet vele semmit megbeszélni komolyan, halálra unja az élet praktikus dolgait, beugrik az a rész a mrsdoubtfireből, amikor az elején a szülők ugyanebbe a helyzetbe kerülnek, mert a pasi disznóólat csinál a lakásból szülinapi buli címén, el is mesélem neki, hogy hasonlóságot látok közöttük és köztünk, aztán hallgatunk, ő megint felteszi a kérdést: maga litván? Nem akarok olyan savanyújózsi lenni, mint a mrsdoubtfire-os nő, de  néha baromi nehéz elszakadni a bennem kattogó olddmegolddmeg! hangoktól, pedig  baszódjon meg minden gond ott, ahol van. Hallgatok, majd azt felelem: nem, én ukrán vagyok. Innen már csak egy lépés a lett és volt, aztán eljutunk a buszmegállóba, ahol a festékesruhás srác igencsak érdeklődve nézi a bemutatót. Magával ragad az előadás, én is repkedek tőle, játszom vele, de azért látom az embereket körülöttünk. Lefogadom, hogy ő nem tudja, hogy szerepel. Folyton standupcomedyt néz(ünk) meg fest és máshasonlók, meg akarja mutatni magát, de nem tudja, hogy ezt teszi, mert sosem gondolkodik saját magán. Ő csak van. Azt hiszem, ezzel vett le a lábamról. Még sosem láttam embert, aki ennyire önmaga lett volna, félelmek és gátlások nélkül. Nincs múltja, nincs jövője, a gondolataiban viccek és a való élettől totál elrugaszkodott dolgok cikáznak, és fura módon szinte folyamatosan boldog. Nem emészti magát, csak él. Maximálisan mások vagyunk, talán csak az erkölcsi hozzáállásunk és a gyereknevelési elveink egyeznek. Azt írják az okosok, és persze én is rájöttem már, hogy a nagy ellentét azért hoz létre szeretetet, hogy változzunk. Szerintem mi a legnehezebb választás vagyunk egymás számára.

Mikor elegem lesz abból, hogy a nagy különbség miatt szinte mindenről mást gondolunk (vagy csak úgy teszünk, mert a vitakészségünk persze egyforma, meg a többoldaliságunk is hasonló), és felteszem a kérdést, hogy mégis mit akar, akkor csak egy dolgot tud biztosan: velem akar lenni. Azt hiszem, ennél nem is akarhatnék többet."

olvasva ezt a "csak a szokásos" című bejegyzésed, hát tudod mi van?
azvan, h peti szarik a fejedre. nem érdekli mit mondasz neki, csak
kiröhög. te pedig buta vagy, h felfogd, vagy NEM AKAROD felfogni ezt.
tudod ilyesmiből szokott aztán mindig nagy bajod lenni. ja, h veled
akar lenni? érthető. hiszen van egy lelkes szopógépe, akivel azt csinál meg amit akar, és aki ráadásul el is tartja..