"Hát nem is tudom, hogyan írjam ezt le. Meg vagyok elégedve magammal. Éveken át (egészen pontosan 2005 szeptemberétől, a nagy fejestől:) - kár, hogy a napot nem jegyeztem meg - mostanáig) tartott az a szétesett állapot, ami pontosan olyan volt, ahogy abban a könyvben le volt írva, össze-vissza dobált valami, alig tudtam hatással lenni rá, csak abban voltam biztos (bár nem mindig), hogy jól teszem, amit teszek, még ha nagyon nehéz is.
Tudom, hogy még messze nincs vége, de most olyan mérföldkőnél állok, amikor visszanézve azt kell mondjam: jóvan Judit, csak így tovább. Ez az utolsó nyolc hónap volt életem legnehezebb időszaka, legalábbis ami a való életet illeti. Ebben a pillanatban nincs lelkiismeret-furdalásom semmi miatt, leginkább azért, mert elmondhatom: minden erőmet beletettem valamibe, amit nagyon fontosnak tartottam. Az, hogy bizonyos szempontból nem az lett a végeredmény, amit szerettem volna, és hogy követtem el hibákat, nem befolyásolja a nagy teljesítményt, amit emiatt a dolog miatt kicsikartam magamból. Arról nem is beszélve, hogy nagyon, de nagyon sokat kaptam ebből az egészből, sokat tanultam, sokkal tisztább lettem, és hát végre ÉLTEM, amit annyira akartam már jó ideje. És ami még nagyon fontos: nem tartozom senkinek. Visszaadtam mindent, amit kellett, amit meg tudtam fogni, ami még friss vagy jelenlevő annyira, hogy kijavíthassam. Persze ebben a pénz nincs benne, pénzzel még mindig tartozom, remélem, hamar meg tudom adni.
Sejtem, hogy mi jön most, nem lesz könnyű a többi, régebbi kapcsolatomban is kamatoztatni a változásaimat, de azt hiszem, nagyon fontos, hogy megtegyem, hogy a családomat is kicsit felrázzam, csak azzal, hogy megengedem nekik, hogy megláthassanak igazán. Nem tudom, hogy tudok-e hatni az életükre, de a köztünk lévő kapcsolatokra biztosan tudok. Aztán meg... egyáltalán nem vagyok még üres, a töprengések és elszámolások idejét éli a belső, hűséges és kissé földhözragadt énem, de mégis úgy érzem, hogy készen állok bármiféle újra, akár a régi dolgokból, akár most még ismeretlen dolgokból következzen. Hiszen tavasz van:)"
Hát nem is tudom, hogyan írjam ezt le. Meg vagyok elégedve magammal.- az fontos..
Az, hogy bizonyos szempontból nem az lett a végeredmény, amit szerettem volna, és hogy követtem el hibákat, nem befolyásolja a nagy teljesítményt, amit emiatt a dolog miatt kicsikartam magamból. - az nem fontos, de mégis jó lenne tudni mi is volt az a "nagy teljesítmény", amit kicsikartál magadból.
És ami még nagyon fontos: nem tartozom senkinek. Visszaadtam mindent, amit kellett, amit meg tudtam fogni, ami még friss vagy jelenlevő annyira, hogy kijavíthassam. Persze ebben a pénz nincs benne, pénzzel még mindig tartozom, remélem, hamar meg tudom adni. - tehát tartozol.
Aztán meg... egyáltalán nem vagyok még üres, a töprengések és elszámolások idejét éli a belső, hűséges és kissé földhözragadt énem, de mégis úgy érzem, hogy készen állok bármiféle újra, akár a régi dolgokból, akár most még ismeretlen dolgokból következzen. Hiszen tavasz van:) - hja. itt a tavasz, dagad a fasz. milyen meglepő, h erre apellálsz.
