"Nagyon büszke vagyok magamra. Nyár elején kezdődött, amikor el szerettem volna érni, hogy Peti visszajöjjön hozzám azért, hogy kijavítsam a hibát, amit vele szemben elkövettem. Ekkor valóban hinni kezdtem, és a gyakorlatba is ültettem az olyan sokszor szajkózott törvényt: azt kapjuk vissza, amit adunk. Persze nem tudom, hogy igaz-e, és nem is azért teszem, amit teszek, hogy majd egyszer, talán egy másik életben visszakapjam a megfelelő viselkedésemet, hanem azért, mert így tudok büszke lenni magamra, és mert így helyes. Tehát a nyár elején megfogadtam, hogy maximálisan becsületes leszek, az élet minden területén. Már régóta nem követtem el törvényileg is büntetendő cselekedetet, de azért az aprók megmaradtak. A változás ilyeneket jelent, mint hogy nem lógok a BKV-n; nem takarózom a jól bevált "a szüleim miatt nem vagyok rá képes" dumával sem gyereknevelés, sem munkavállalás, vagy akár csak a kiabálós problémamegoldás ügyében - vagyis kilépek a neveltetésem árnyékából, már amennyire lehetséges; nem várom el, hogy mások segítsenek nekem bármilyen ügyben is, kérek, ha kell, de ha nemet mondanak, akkor elfogadom, és megoldom a gondot magam, harag nélkül; és még folytathatnám. Közben újabb kísértések is beléptek az életembe, olyanok, amik a munkahelyemen mindennaposak, hiszen sok módon lehet lopni egy munkaadótól, de hiába láttam, hogy a többiek miket csinálnak, én nem tettem meg őket. Van köztük olyan, amin bizony elgondolkodtam, és éppen azokra vagyok a legbüszkébb, amiket meg tudtam állni, hiába lett volna könnyebb az a választás. Tudom, hogy ezek apróságok, talán nincs is jelentőségük még a főnökség szempontjaiból sem, de én így tartom tisztességesnek.
Na szóval augusztus óta lett állásom, és sikerült a többszöri leépítés ellenére megtartanom. Ennek következményeként kifizettem egy csomó számlát, amik valahogy mind egyszerre estek a fejemre, mintha még nehezíteni akarnák a helyzetet. A gyerekekkel nagy mértékben javítottam a kapcsolatomat, biztonságossá tettem a helyzetüket, és megálltam, amikor megint beindult bennem a költözhetnék és változtathatnék, hogy változtatás nélkül éljük az életünket, mert azt gondolom, hogy nekik ez jobb, legalábbis ami az óvodát és a lakhelyet illeti. Sikerült Petinek bebizonyítanom, hogy érdemes bennem megbízni, jóvá tettem minden hibám, sőt, szerintem mostanra eljutottunk oda, hogy neki kell adnia, mert ő az, aki tartozik. Ami még mindig nehezen megy: uralkodni a hangulataimon, amik akár órák alatt eshetnek egyik végletből a másikba. Nem tudom, hogy ez honnan jön, talán csak a bezárt helyzet és a frusztráltság, vagyis a tél és a két gyerek, na meg a hatalmas felelősség és nyomás teszi, mindenesetre remélem, hogy hamarosan elmúlik, és akkor minden szempontból elégedett lehetek magammal."
hadd válaszoljak erre egy idézettel: "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa."
