Nem igazán értem, hogy miért akarok közelebb lenni hozzájuk. Csak ültem ott és néztem őket, aztán pont ugyanolyan szókimondó és túlőszinte kislány voltam, mint máskor.Kislány 34 esztendősen?:O Fura, mert értem őket, látom, hogy mit csinálnak, figyelem a szemüket, amikor hazugság közben elfordítják, és mégsem leszek olyan, mint ők, nem hazudok én is válaszként, sőt még csak be sem zárkózom. Csak a poénjaim száma növekszik, szerintem néha úgy viselkedem, mint egy pasas. Hiába, én vagyok a nőiesség mintaképe..

majd fenti szellemben sok blablabla

Az igazság az, hogy szörnyen éreztem magam, önmagamat hibáztattam, amiért túlságosan más vagyok hozzájuk képest, és tudom, hogy két lehetőségem van: vagy hozzájuk tartozni, vagy kimaradni ebből az egészből, de nekem egyik lehetőség sem tetszik. Az igazság az, hogy (félretéve, hogy tetszik-e vagy sem) egyetlen lehetőségem sincs. Hozzájuk hasonló nem lehetek, mivel bolond vagyok, ahhoz meg ész kéne és tisztánlátás, a másik lehetőség meghát, nem tudok szabadulni a gyermekeimtől. Így ez sem létező opció.